Milagro
english deutsch














A zenekar ötlete már évekkel ezelőtt felmerült bennünk, de a konkrét megvalósításba csak 2010-ben vágtunk bele. Alapító tagokként (Csonka Zoltán, Belicza András) ekkor kezdtünk a megfelelő társak keresésébe. Tisztában voltunk vele, hogy olyan zenészeket kell találnunk, akik megfelelő szinten urai a hangszerüknek, viszont képesnek kell lenniük arra, hogy hajlandóak legyenek valami egészen újat, szokatlant megtanulni, így figyelmünk a fiatalok felé irányult.

Szerencsénk volt, mert aránylag rövid idő alatt megtaláltuk a megfelelő zenészeket. Mint a dominó, egyik hozta a másikat.

Rádi Tamás

Radi Tamás nemcsak hogy ügyes a billentyűs hangszereken, de nagyon jó érzéke van a Hamond orgonához, és képes arra, hogy egy teljesen új zenei környezetben nagyon jól kifejezze magát.

Bakó Árpád

Basszus gitáron Bakó Árpi garázdálkodik, és néha számomra teljesen idegen technikával játszik: a hangokat a fogólap megütésével szólaltatja meg, így teljesen más hangzást érve el.

Zombori Attila

Fiatalokra gondoltunk, de a doboknál még ennél is fiatalabb kolléga ül: Zombori Attila. Korát meghazudtoló energiával, lelkesedéssel hozza az alapot. Jellemző rá, hogy Santana pesti koncertje utáni próbán már azokat az elemeket ütötte tökéletesen, amit egyik példaképe, Dennis Chambers játszott pár nappal azelőtt a már említett koncerten.

Uzsorás Ádám

A zenekar énekese Uzsorás Ádám, aki igyekszik hűen visszaadni a dalokat. Ez nagy feladat, lévén, hogy Santana sok énekessel dolgozott, dolgozik, akik mind külön egyéniséggel rendelkezik, és ezeket az egyéniségeket kell egy emberként visszaadni a zenében. Az éneklés mellett ritmushangszerekkel egészíti ki a zenekar hangzását, színesítve ezzel is a hangulatot.

Monori Jani

Kongák mögött Monori Jani áll, aki igen csak nagy tapasztalattal rendelkezik. Dobosként végigzenélte a fél világot, majd itthon alapító tagja volt a Dub Dub ütős zenekarnak, ezzel is számtalan rajongót szerezve ennek a hangszernek.

Belicza Andris

Timbalesen az egyik alapító tag, Belicza Andris játszik, miközben a vokalista szerepét is betölti. Neki is igen nagy zenei múltja van, tagja volt többek között az egyetlen magyarországi Dire Straits Tribute Zenekarnak, ahol Bakó Árpi jeles kollégánk basszerozott, illetve mostanában a Régi Postazenekar dobosaként játszik magyar népzenét egészen egyedi hangulatban. Azt már nem is említem, hogy ott ki a basszusgitáros.

Csonka Zoltán

Ebben a zenekarban a leghálásabb, de egyben a leghálátlanabb szerep a gitárosi poszt, ezt Csonka Zoltán vállalta magára. Könnyű, mert csak gitározni kell, a többit a zenekar megoldja. Hogy miért hálátlan, azt talán nem is kell mondanom. „Lusta” zenészként a nehezebbik utat választotta, nem szedi le egy az egyben a gitár szólókat, hanem saját magából építkezve, felhasználva az eredeti zene elemeit, megpróbálja a dal hangulatát visszaadni, érzéseket kiváltani a hallgatóból. Hogy ez hogyan sikerül, csak a koncerteken derül ki.